Így kezdődött...

Tavaly tavasszal telt be a pohár. Túlvoltam egy éjszakás héten. Meghalt a nagymamám. Majd a kórház, ahova jelentkeztem, rendkívül hülye indokkal nem vett fel. Közben kínlódtam a kilóimmal. Nem volt egy göncöm, amit felvegyek. Persze volt, csak „kicsi”. Vagy inkább én voltam túl nagy. Elkezdtem beszélgetni a barátnőmmel, pontosabban kifaggattam, hogyan fogyott le, mit csinált. És akkor ő elkezdte mesélni. Én meg jegyzeteltem. Értsd papírra, hogy mit evett. Mi kell ahhoz, hogy fogyjak. Ami azért is furcsa, mert a háttértudásom, a szakképesítésem megvolt ahhoz, hogy jól egyek, egyszerűen nem állt össze, hogy mennyire egyszerű a képlet. Vigyél be kevesebb kalóriát, mint korábban, és mozogj. Április végén 74kg-val indultam. Kapóra jött az éjszakás hetek utáni pihenőhét, amikor is napi több kilómétert tudtam gyalogolni. Ádival róttuk a várost. Ő csücsült a babakocsiban és mondta a magáét, én toltam, mint a veszedelem, beszélgettünk, énekeltem neki. Nem futottam, nem mentem rögtön konditerembe. Gyalogoltam. Kihasználtam a tavaszt, a szép időt, hogy a fiammal lehetek. Májusban majdnem 70km-t gyalogoltam. Én, aki előtte egy igazi couch potato volt, kiléptem a komfortzónámból. Izzadtam. Utáltam, de egyre jobban éreztem magam. Ebben a hónapban volt a 10 éves évfordulónk a férjemmel. Elmentünk egy elég kemény hegyi túrára. Majd meghaltunk a célt elérve. Majdnem kiugrottam a bőrömből, hogy képes vagyok rá, hogy megcsináltam. Az örömöm pedig még többet ért, hisz a szeretett férjemmel együtt értem el a célom.